Első DIY projektem - haladás

DIY- Do It Yourself vagyis Csináld magad. O' igen ez az abszolút nekem való... én mindig is ilyen DIY emberke voltam :D és most nagy fába vágtam a fejszét. Aki múltkori Képdömpinges bejegyzésemet olvasta, az már tudja, az első nagyszabású projektem tárgya a egy régi családi ereklye: A fésülködőasztal. Akkor már beszámoltam a kezdetekről, aki nem tudja miről beszélek az ITT olvashat vissza. De lássuk hol tartok most...

Szóval ott jártam, hogy kivettem a fiókokat és szépen átcsiszolgattam őket. 
Előkészületek:
Ezután kezdődött a neheze. Először is minden sminkcuccomat, szépségápolási dolgaimat le kellett pakolnom az asztalról. Jelenleg az előtéri kanapén vannak és ha reggelente sminkelni akarok úgy érzem magam mint a vándorló cirkuszosok, soha nem találok semmit :D Miután leürült az asztal, kikerült a tükör rész belőle, majd az egészet levittem a teraszra. Ekkor így néztek ki:

Egy kis tükör játék :)
No hát így közelről szerintem érzékelhető az "idő vasfoga" jelző megjelenése.

Csiszolás:
Ezután mivel még ekkor egész jó idő volt, el kezdtem csiszolni az asztalt kint a teraszon. Itt adnék rögtön egy kis jó tanácsot azoknak akik esetleg ilyesmire adják a fejüket mint én :D hogy amennyiben, bármilyen formában lehetőségük van  kölcsönkérni (vagy épp oly szerencsések hogy saját is van) egy gép csiszolót, azok tegyék meg!!! Én sajna nem rendelkeztem eme csoda eszközzel, így jött a manuál :D neki estem kézzel és utáltam. Régi lakkozott, festéket, jó nagy felületről apró csiszoló papírral leszedni egyszerűen borzalmas és nem mellesleg időigényes. Nekem két napom ment rá és nem is voltam teljesen megelégedve, de nem tudtam többet tenni így jöhetett a takarítást, megszabadítottam az óriási portól a felületet hogy a festék majd tökéletesen meg tudjon tapadni rajta.

Közben apa besegített kicsit és kivette a tükröt a keretből.

Alapozás:
A következőekben már a pincében dolgoztam mivel az idő elég hűvösre fordult (megj.: elnézést a háttér minőségért, de ez egy férfi műhely és így néz ki :D nem photoshoppolgatok feleslegesen.) Megtanultam a nálam okosabb mesterektől (akikre felnézek, eszméletlen miket alkotnak ezek a bloggerek sokszor a paneluk mini teraszán :D ) hogy az alapozás az SZENT és mindig alapozunk ha újrafestjük a bútort. Így szereztem be a festékhez passzoló trinát univerzális alapozót és indulhatott a móka :P Ez a folyamat már kevésbé volt igényes, ebben maga festék is segítség volt, mert egy pötty is kiadós volt, viszont nem csöpögött össze vissza. A száradási idő 12 óra, de én majd csak 24 óra múlva folytattam a munkát, így biztosra mentem.

Javítás:
Bár a fényképeken itt már nem szembetűnő, az alpozó elvégezte feladatát és szépen kiadta a fa esetleges hibáit, repedéseit, lyukait. Itt jött képbe a fatapasz. Én tubusost választottam, mivel a dobozos kezdésnek túl soknak tartottam mennyiségileg, lehet hogy nem fogyna el :D ebből ugyanis nagyon minimális kell. És számomra nem tűnt olyan egyszerűnek mint ahogy írták, a spaklival meggyűlt a bajom, de igyekeztem tömíteni lelkesen a lyukakat. Erről fényképet nem csináltam, mert igazából csak sok fehér pöttyöt láttatok volna :D Bár a száradási idő 4 óra ha jól emlékszem, kedvenc mesterem azonban azt mondta egy festős videóban hogy mindig várjunk 24 órát így én követtem az utasítást :)

Újabb csiszolás:
Jupiii gondolnánk jön a festék, de még nem. Először is lecsiszoltam a fatapasz göbjeit, hogy szép sima legyen, aztán az egészet átcsiszoltam finom papírral, hogy tükörsima legyen mindenhol, majd újabb nagytakarítás. És mikor végre steril volt minden :D jöhetett a festék!

Festés:
Itt pár tippet olvastam pl.: hogy mindig alulról felfelé és belülről kifelé haladjunk. Beismerem ebben rossz tanítvány módjára viselkedtem és úgy festettem ahogy, de egész ügyesen manővereztem így sikerült nem összecsorgatnom sehol festékkel az asztalt és immáron egy réteg csuda szép fehér festék borította az egészet.

Szóval itt tartok most. Holnap valószínűleg felkerül még egy réteg legalábbis az asztal lap még úgy éreztem elbírna egyet. Plusz helyükre kerülnek a gyönyörű fogantyúim. A tükör keretét pedig valószínűleg mégis díszíteni fogom, hogy kicsit megtörjem a fehér erősségét, a színt és a sablont illetően még nem döntöttem végleg, de majd kialakul.Az új tükör is hamarosan elkészül szerintem, a hétvége felé ígérte az üveges így reményeim szerint nemsokára a helyére kerülhet az is. A következő beszámolóban már a végleges verziót fogom bemutatni :)

2 megjegyzés:

  1. Úristen Gina, szuper ügyes vagy, nagyon tetszik a munkád eddigi gyümölcse, csak így tovább!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen :) lassan a végére érek, tegnap előtt kész lett végre a tükör így már csak a minta és a tükör behelyezése maradt hátra remélhetőleg hétvége fele már jön az új post :)

    VálaszTörlés

 

Instagram-box

Rendszeres olvasók

A Blogról

Amit tudni érdemes: a blog nyomokban kreatív ötleteket, zene-film-és könyv ismertetőket, egy 24 éves lány hétköznapjait, és fotós próbálozásait tartalmazza, változó eloszátsban ;).



Amennyiben tetszik amit látsz, térj vissza bátran máskor is, ha kérdésed van, felül az ikonok között megtalálod a számodra legkézenfekvőbb elérhetőséget!